2018. március 14.

Virsli házilag

Házi virsli, mindenféle adalék, színezék és ízfokozó nélkül. Én kicsit megfüstöltem, de akár ki is maradhat, natúron is finom. Fagyasztás, majd főzés után a vékony héját könnyen le lehetett húzni.





Hozzávalók: 2,5 kg felső csirkecomb, 1 hagyma, 3 cikk fokhagyma,  4 dkg só, 1 evőkanál fehérbors, 1 teáskanál fűszerpaprika,  1 teáskanál szerecsendió, ½  teáskanál gyömbérpor,  30 m júhbél.

Elkészítése: 
  1. A csirkecombokat kicsontoljuk, bőrét lehúzzuk, a húst megmossuk és szűrőben lecsöpögtetjük. 
  2. A csontokból és a bőrből a hagymával meg a fokhagymával 7 dl alaplevet főzünk. Lehűtjük, majd kásásra fagyasztjuk.
  3. A húst csíkokra felvágjuk. 
  4. Közepes lyúkú  tárcsán ledaráljuk. 
  1. Újból ledaráljuk  kisebb lyukú tárcsát használva. 
  2. A húst egy tálba tesszük, rászórjuk a fűszereket.
  3. Miközben a kásás húslevest adagoljuk, egy botmixerrel turmixoljuk.
  4. Az összeturmixolt massza állaga krémes kell legyen. 

  1. A júhbelet langyos vízbe áztatjuk, 1 m-es darabokra vágjuk, majd felfújjuk.
  2. Kolbásztöltő segítségével a masszát a belekbe töltjük.
  3. A megtöltött virslit tetszőleges méretűre párosítjuk, 5 percig hideg vízben tarjuk.
  4. Tepsibe helyezzük, felöntjük langyos vízzel, majd forró sütőben 30 percig gőzöljük.

Rúdra akasztjuk, 1 napig szikkadni hagyjuk, majd gyenge füstön füstöljük. 







Nincsenek megjegyzések:

Printfriendly

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...