Oldalak

2016. március 21.

Színes sajtos tekercs




Hozzávalók: 9 vékony szelet sajt, 10 dkg vaj, 10 dkg sajtkrém, 10 dkg sonka, 2 főtt tojás, 2 csemegeuborka, 1 savanyított paradicsompaprika, só, fehérbors.

Elkészítése


1. A sonkát meg a tojásokat kis kockákra vágjuk.
2. Az uborkát meg a paradicsompaprikát szintén kis kockákra vágjuk. 
3. A vajat kikavarjuk a krémsajttal, majd belekavarjuk a felvágott hozzávalókat, sóval és fehérborssal ízesítjük. 
4. A sajtszeleteket sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük, úgy,hogy a szélek kissé fedjék egymást. 2-3 percre forró sütőbe tesszük, hogy a sajt szélei összeragadjanak. 


5. A tölteléket a sajtra kenjük,késsel elsimítjuk,  két hosszanti szélén 2-2 cm részt üresen hagyunk. 
6. Az egyik szélén az üresen hagyott sajtot felhatjuk a töltelékre, majd szorosan felcsavarjuk. Minden tekerésnél megszorítjuk a feltekert részt. Sütőpapírba csomagoljuk, a két végét megcsavarjuk és bedugjuk. 


2 megjegyzés:

  1. Ó, ez milyen gyönyörű
    Húsvétra azt a baconos krumplikoszorúdat fogom elkészíteni, (tavaly tetted fel ide) nagyon remélem, hogy sikerülni fog. Jó lenne, ha olyan szép lenne, mint a Tiéd.
    Köszönöm szépen

    VálaszTörlés
  2. Üdvözöllek Ági! örülök, hogy emlékszel még a receptre, biztos sikerülni fog, hisz nem nagy ördöngösség:)
    itt van a linkje:
    http://aledakonyhaja.blogspot.ro/2015/04/tojasos-krumplikoszoru-avagy-rakott.html

    VálaszTörlés

Üdvözöllek! Köszönöm, hogy itt jártál! :)