2014. december 4.

Disznóvágás: Töltött kolbászhús




Családi disznóvágáskor különböző töltött húsokat és hústekercseket szoktunk készíteni, melyeket aztán a sertés hálójába más nevén a fátyolhájba tekerjük, majd felfüstöljük és legalább 10 napig hagyjuk érlelődni, de akár 1-2 hónapig is elállnak hideg, szellős kamrában. Ezeket a töltött, csavart húsokat el lehet készíteni a hentesnél vásárolt alapanyagokból. Ha fátyolhájat nem sikerül beszerezni, sonkahálóval lehet helyettesíteni. Felhasználáskor lassú tűzön kell főzni-párolni, majd hidegen szeletelve jól mutatnak hidegtálakon, szendvicseken, de akár melegen is, körítéssel egy ebéd vagy vacsora második fogásaként.







Töltött kolbászhús

Hozzávalók: 1,5 kg dagadó vagy hasaalja, 1 bélszín, 10 cikk fokhagyma, 1 teáskanál kömény, só, bors, fűszerpaprika, kb. 50x60 cm-es sertésháló(fátyolháj)

Elkészítése: A fokhagymát áttörjük, kb. 2,5-3 dkg sóval eldörzsöljük, majd felöntjük 1,5 dl hideg vízzel és állni hagyjuk. A dagadót csíkokra vágjuk és 5-6 mm-es tárcsán ledaráljuk. Hozzáadjuk az átszűrt fokhagymalevet, az őrölt köményt, a fűszerpaprikát, a borst és összedolgozzuk. Ha szükséges még sózzuk. A bélszínt megsózzuk és bedörzsöljük borssal meg fűszerpaprikával.  A sertéshálót kiterítjük, téglalap alakban rátesszük a kolbászmasszát, közepére helyezzük a bélszínt és kézzel körbeigazítjuk a kolbászmasszát úgy, hogy a bélszínt teljesen befedje. A háló végeit behajtjuk, majd körbetekerjük a töltött kolbászhúst. Sonkakötéssel rögzítjük, szikkadni hagyjuk, majd felfüstöljük, utána pedig szellős, hideg kamrában felakasztva tároljuk. 

Felhasználáskor  tepsibe tesszük, mellé rakunk 3-4 cikk fokhagymát és 1 cikkekre vágott hagymát, pár szemes-borst, aki szereti 1-2 babérlevelet, felöntjük félig vízzel, fóliával lefedjük, majd előmelegített sütőben, közepes lángon 40-50 percig pároljuk. A végén levehetjük a fóliát, hogy kissé megpiruljon a teteje(nem erősen, különben túlszárad). Főzhetjük, csak sima vízben is, de úgy gondolom, ez még hozzáad kicsit az ízéhez. Sütés után, fóliával letakarva hagyjuk langyosra hűlni a lében, utána kiszedjük egy vágódeszkára. Hidegen szépen szeletelhető.  




 Disznóvágás a kis családunkban

6 megjegyzés:

Névtelen írta...

Mindig minden gyönyörű,gusztusos,de kérlek,a bors helyett ne írj folyton borsot!

Névtelen írta...

Bocsánat...BORSÓT

Adél írta...

Rendben!
Köszönöm ! :)

andras írta...

Meg koszonnem, ha elkuldened a toltott kolbaszhus fozesenek a modjat

Adél írta...

Kedves András, íme így csinálom:

Felhasználáskor tepsibe tesszük, mellé rakunk 3-4 cikk fokhagymát és 1 cikkekre vágott hagymát, pár szemes-borst, aki szereti 1-2 babérlevelet, felöntjük félig vízzel, fóliával lefedjük, majd előmelegített sütőben, közepes lángon 40-50 percig pároljuk. A végén levehetjük a fóliát, hogy kissé megpiruljon a teteje(nem erősen, különben túlszárad). Főzhetjük, csak sima vízben is, de úgy gondolom, ez még hozzáad kicsit az ízéhez. Sütés után, fóliával letakarva hagyjuk langyosra hűlni a lében, utána kiszedjük egy vágódeszkára. Hidegen szépen szeletelhető.

andras írta...

Nagyon szepen koszonom !
Tisztelettel:Andras

Printfriendly

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...