2011. augusztus 6.

Málnás tekercs




Hozzávalók

 a piskótához: 3 tojás, 9 dkg cukor, 9 dkg liszt, csipet só; 

a krémhez: 25 dkg mascarpone, 10 dkg porcukor, 20 dkg fehér csokoládé, 2 dl habtejszín, málnalekvár, 30 dkg málna; 

a díszítéshez: 2 dl habtejszín, 20 dkg málna, kevés csokidara

A piskótához az egész tojásokat a keverőtálba törjük, hozzáadjuk a csipet sót és lassan adagolva a cukrot addig verjük, míg egy laza, könnyű  krém lesz. Ekkor beleszitáljuk a lisztet és könnyű mozdulatokkal összekavarjuk. Sütőpapírral bélelt gáztepsibe öntjük és előmelegített sütőben, 15 perc alatt készre sütjük, de ne szárítsuk ki. Tetejét
porcukros liszttel kissé beszórjuk és papírral együtt feltekerjük, majd az egészet vizes konyharuhába csavarjuk és úgy hagyjuk kihűlni. 

A krémhez a fehércsokit gőz fölött megolvasztjuk és kissé visszahűtjük. A mascarponet kikavarjuk a porcukorral, majd kanalanként adagolva hozzákeverjük a fehércsokoládét és a felvert habtejszínt. A piskótalapot kitekerjük, lehúzzuk róla a papírt, lekenjük málna dzsemmel majd a krémmel. Kirakjuk málnaszemekkel és feltekerjük. A tekercset papírral finoman összeszorítjuk és jól lehűtjük. Tetejét bevonjuk felvert habtejszínnel, majd málnával és csokidarával díszítjük.  


18 megjegyzés:

Ani írta...

Na azért tudod milyen vagy! Pont ilyet akartam csinálni (többek közt)a jövő héten, csak eperrel. Ilyen vékony piskótás,nagyeperkrémest, eperdarabokkal!)) Tiszta Forma1

Anazar írta...

OMG, Aleda! Itt nyalogatom a monitort!!

Csiperke írta...

Hű, ez gyönyörű lett! Kevés piskóta-sok krém, pont ahogy szeretem! Ennék belőle egy (két-három) szeletet...

Csilla írta...

Habos, könnyű, gyönyörű!! :)

DebiGabi írta...

Fantasztikusan szép lett.
Annyira tetszenek rajta a málnapöttyök! :D

Névtelen írta...

Hú, nagyon szép és guszta lett!

trollanyu írta...

Azt a mindenit, ez csodaklassz lett:) Elismerésem:) Már neisemlítsem a fantasztikus fotókat!!!!

Márti írta...

Gyönyörű! az íze is biztos finom. Valld be őszintén! Fotós vagy?

Adél írta...

Teakert: Azért csinálhatsz te is pont ilyet,nem haragszom meg:))

Anazar: legalább fényes lesz:)

Csiperke: kettő még maradt,szívesen szolgálom:)

Csilla:Köszi

DebiGabi: köszi.Nekem is pont a pöttyök tetszenek rajta.

Flóra: Köszönöm.

Trollanyu:Köszi.

Márti:Őszintén bevallom: nem vagyok:)de köszi,kedves vagy.

Vicuska írta...

Hókirálynő!!! :)

Anikó írta...

Úristen Aleda, ez valami gyönyörű, biztos nagyon finom lett, és a fényképezésed szuper, ezt már akartam régóta írni, hogy csodaszépek a képeid, nagyon művészi mindegyik, jó ízlésed és érzéked van hozzá:-))))

Adél írta...

Vicuska: :)az,meleg nyárban:)

Anikó:Köszönöm.Nagyon finom lett,imádom a málnát,könnyű krémben.

Éva írta...

Nagyon jól néz ki, guszta! Igen megkívántam, málna nagyon finom lehet benne!:-))

Betty írta...

Aleda, nagyon ügyes vagy, nagyon jól néz ki ez a málnás csoda! :)

Ottis írta...

Nagyon szép, és a fotók, hát gyönyörűek!

Bianka írta...

ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ Gyönyörű

Biró Anikó írta...

Nagyon guszta...szivesen meg kóstolnám...:)

Névtelen írta...

Ugye nem használsz hozzá tartósítószernek nátrium benzoátot ahogy itt ajánlják?:
http://www.nosalty.hu/recept/dzsem-szederbol

Tudod a nátrium benzoát karcinogén (rákokozó) és azért nyomatják az orrmányosok, hogy haljon a gój!
http://www.naturalnews.com/033726_sodium_benzoate_cancer.html

Mit gondolsz miért nem árulnak az EU boltokban már szalicint se?
Mert az még nyírfa kéregből készült és természetes vetélytársa a nátrium benzoátnak. Hiába no...halnia kell a gójnak! Megy az agenda21.
Szóval akkor a nátrium benzoátot a lekvárból kihagyod?
Vagy szalicillel zárod le az üveget (2 celofán közé)?



Printfriendly

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...